Letették Marcaliban a kerékpárút alapkövét

Betonba öntötték Marcali-Boronka kerékpárútját. Pontosabban a beruházás kezdetét jelző alapkövet fektette le Sütő László polgármester a kivitelezővel együtt, félúton Marcali központja és boronkai városrésze között.

A város régi álma vált valóra, mikor mintegy 87,3 millió forintos támogatást nyert az összesen 96 millió forintos beruházásra. Méghozzá legelsőként az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális programjában.

A dél-dunántúli 12 pályázóból csupán ketten kaptak maximális támogatást, köztük az egyik Marcali volt. Naponta úgy kétszázan kerekeznek Boronka és Marcali között. Sütő László arról beszélt: megkönynyíti a munkába, iskolába járást, biztonságosabb közlekedést jelent. A nagy közúti forgalom miatt az út szélén bizony balesetveszélyes a biciklizés.

A kerékpáros turizmust is segíti, például jobban elérhető a boronkai tájvédelmi körzet. Illetve újabb tervezett útvonallal a víztározó turisztikai vonzerejét is erősítenék. A polgármester hozzátette: további kerékpárutakra is pályáznak. A 68-as főút felújításával együtt célozzák meg, hogy a bizei városrész, valamint a Balaton irányába is biztonságosan lehessen kerekezni.