30 millióért akcióztak, vizsgálja az ügyészség

Kartellezés miatt négy somogyi cégvezető ellen emelt vádat az ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint a vádlottak a Marcali Hétszínvirág Gyógypedagógiai Központ 30 millió forintos felújítására kiírt, második - 2006 áprilisában kiírt - eljárásra adták be pályázatukat úgy, hogy előtte közösen készítették az ajánlattételi dokumentációkat és megállapodtak abban, bármelyikük is nyer, bevonja a másikat is a kivitelezésbe.
Az ügyészség szerint az összehangolt akció a verseny teljes kizárását eredményezte - ismertette a vádhatóság álláspontját Fekete Róbert, hozzátéve: emiatt a Kaposvári Városi Ügyészség versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban vétsége miatt vádat emelt négy emberrel szemben.

mti

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Vádemelés

Versenyt korlátozó megállapodás vétsége miatt emelt vádat a marcali ügyészség négy vádlottal szemben. Közülük ketten egy marcali betéti társaság tagjai, két társuk egy marcali és egy nagyatádi kft. ügyvezetője. Mindhárom gazdasági társaság építkezési tevékenységgel foglalkozik.

A Marcali Hétszínvirág Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2005-ben írt ki nyílt közbeszerzési eljárást az intézmény rekonstrukciójára és bővítésére. A nyertes cég el is kezdte a munkát, de a fizetési nehézségei és a kialakult viták miatt ez mégis meghiúsult.

A következő évben újabb, ezúttal egyszerű, hirdetmény mellőzésével történő közbeszerzési eljárást írtak ki, a felhívást három ajánlattevőnek, vagyis a vádlottak által vezetett cégeknek küldték el a mintegy 29 millió forintos közbeszerzésről.
A vádlottak azonban már hónapokkal korábban egyeztettek, hogy közösen indulnak az újabb pályázaton. Megállapodtak, hogy bármelyikük nyer, a másik két céget is bevonja a munkákba. Elkészítették a három ajánlattételi dokumentációt, úgy, hogy az árakat előre egyeztették.