Klórfelhő veszélyeztette Marcalit-gyakorlat
Marcaliban, a Dózsa utca és a Kaposvári utca kereszteződésében egy személygépkocsi és egy nyerges vontató ütközött. A személygépkocsiba ketten beszorultak. A kamion klórt szállított, a baleset következtében a tartály megsérült és szivárgott. Szerencsére mindez csak feltételezés volt.
Együttműködési gyakorlatot tartott Marcali Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság kedden délelőtt.
A gyakorlaton a marcali, keszthelyi, nagykanizsai és a nagyatádi tűzoltók, a rendőrség, a mentők, az katasztrófavédelmi igazgatóság veszélyhelyzeti felderítő csoportja (VFCS) vett részt, és megalakult a Települési Polgári Védelmi Parancsnokság is.
Az elsődleges tűzoltói beavatkozás után a VFCS bemérte, majd az ALOHA rendszer segítségével digitális térképen ábrázolta a klórfelhő által szennyezett területet. Ez alapján a polgári védelmi parancsnokság kiürítette a szennyezett környéket. A bajbajutottakat a helyi szakközépiskolások imitálták. A gyakorlat vezetői jóra minősítették a résztvevők tevékenységét.
